Kézműves vásár és egyedi pólók
Miután megszületett a kislányom, azt éreztem, hogy nem szeretnék visszamenni a korábbi munkahelyemre. Ennek az egyik oka az volt, hogy egy borzasztó stresszes helyen dolgoztam korábban. Egyrészt nem akartam újra ilyen környezetben dolgozni, másrészt a kislányommal is minél több időt szerettem volna tölteni az után is, hogy letelik a Gyes időszaka. Így hát új hobbik után nézelődtem, amikből esetleg később meg is tudnék élni. Persze nem ez volt az elsődleges szempont, de mindenképp figyelembe szerettem volna venni.
“Kapóra jött” az a tény, hogy mint kiderült, a kislányom bőre szinte mindenfajta drogériás kozmetikumra érzékeny. Nem volt más hátra, mint alternatív megoldásokhoz folyamodni, így jutottam el a házi készítésű szappanok világába. Teljesen beleástam magam a témába, hiszen a kislányomnak a legjobbat szerettem volna adni. No persze annak is örültem, hogy ha sikerül elsajátítanom a szappanfőzés fortélyait, akkor a családom többi tagja miatt sem kell aggódnom, hisz pontosan tudni fogom, mi van abban, amiket magukra kennek.
Szerencsére valóban úgy történtek a dolgok, ahogyan azt szerettem volna, így végül lett egy saját vállalkozásom, ami házi készítésű szappanok készítésével foglalkozik. Egyre több vevőm lett, a bolt kezdett ismertté válni. Akkor éreztem úgy, hogy fordulóponthoz értem, amikor meghívást kaptam egy helyi kézműves vásárra, hogy áruljam a portékáimat én is. Tudtam, hogy valamivel szeretném feldobni a standomat.
Ekkor ugrott be az egyedi póló nyomtatás ötlete. Mivel nincsenek alkalmazottaim, hanem egy családi vállalkozást viszek, szerettem volna ezt valahogy megjeleníteni egy közös pólón. Azt terveztem, hogy a kézműves vásáron a családom tagjai majd ezeket a felsőket fogják hordani, így a vevőket talán majd jobban oda is lehet csábítani a standunkhoz. Szerencsére találtam az interneten egy oldalt, ahol pont ilyen jellegű póló nyomtatással foglalkoznak. Ahogy olvastam, igen sok kívánságot tudnak teljesíteni azt illetően, hogy milyen minták hogyan legyenek a megrendelt felsőn elhelyezve. Mivel viszonylag későn jutott eszembe ez az ötlet, így fontos volt, hogy minél hamarabb kézhez kapjam őket. Szomorú lettem volna, ha nem valósul meg.
Szerencsére abszolút nem kellett aggódnom, mert a weboldalon azt olvastam, hogy 20 db alatti megrendelés esetén helyben a boltban, akár azonnal kinyomtatják a kért pólókat. Ennek nagyon örültem, mert aki ismer, az tudja, hogy ha van valami, amit ki nem állhatok, akkor az a várakozás. Továbbá nem kellett bajlódnom semmilyen futárszolgálattal, akik valljuk be, kiszámíthatatlanságuk miatt gyakran sok fejfájást okoznak az embernek. Mivel én magam állandóan úton vagyok egyéni vállalkozó révén, sosem tudom pontosan megmondani, mikor leszek otthon. Ezért volt nagyon jó számomra az, hogy elmentem abban az időpontban, ami nekem a legjobban megfelelt, és ott rögtön meg is kaptam a terméket. A minőséggel teljesen elégedett voltam, pedig én arra nagyon háklis tudok lenni. De abszolút nem az a kellemetlen poliészter anyag volt, hanem puha pamut.
A kézműves termékek vásárán nagyon nagy sikert arattunk. Én és a férjem is, de főleg a gyerekek, akiket nagyon aranyosnak tartottak a vásárlók a kis egyenpólóikban. Szerencsére a forgalommal semmi gond nem volt, elég nagy bevételre sikerült szert tennünk ez a néhány nap alatt. Minden családtagom azt mondta, hogy a következő ilyen eseményen is fel szeretnék venni ezeket a pólókat, mert egyrészt nagyon szépek, másrészt nagyon viccesek!