Uncategorized

Szappant kaptunk ajándékba

November végén néhány napos szabira mentünk a párommal. Erre az időszakra mindenképp szerettünk volna kiszakadni a hétköznapokból és a város sűrűjéből, ezért kerestünk erre az időre egy szállást valahol vidéken, ahol a természet lágy ölén lehetünk. Csöndben, ketten, nyugiban. A Mátrához mentünk, ott töltöttünk el egy hosszabb hétvégét. Elmentünk Egerbe, megnéztük az adventi vásárt, felmentünk a Mátrához, és még sok helyre.

A szállásadó hölgy nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott, megmutatott, még tippeket is adott, hogy hova érdemes ebben az időszakban ellátogatni. Ezeken felül pedig várt minket egy házilag készített lekvár, illetve ajándékba még egy kézműves szappan is. Nagyon kedves kis ajándéknak gondoltam, meg is köszöntünk egy kis levélben, amit aztán ott hagytunk neki, mert mikor elmentünk, ő nem volt ott.

Ezt a szappant haza is hoztuk, de csak dísznek a polcra tettük, mert olyan szép, nem akartuk elhasználni, vagy hogy bármi baja is essen. Aztán elgondolkoztam, hogy ilyesmit talán otthon is lehetne csinálni, ugyanúgy mint akár gyertyákat. És ez remek ötlet akár karácsonyra vagy bármilyen más eseményre, ahol ajándékozni szokás.

Ha ez kicsit hamarabb jutott volna eszembe, néhány embernek akkor tudtam volna ilyet készíteni karácsonyra, de akkor már mindegy volt. De aztán utánanéztem, és vannak bizony olyan technikák, amivel otthon is meg lehet oldani a szappankészítést. Jövőre lehet, hogy ezt karácsonyi ajándékként bevetem majd.