Székhelyszolgáltatást keresel? – Már meg is találtad!
Világ életemben szerettem kézműveskedni. Sosem szerettem a tömeggyártott termékeket, és amit csak tudtam, szerettem otthon magamnak elkészíteni. Néhány éve már gondolkozom azon is, hogy talán céget kellene alapítanom a hobbim köré, viszont eddig még nem találtam meg a tökéletes „terméket” ehhez.
Most viszont úgy érzem, megvan az igazi! Pár hónapja kezdtem el kézműves szappanokat gyártani, és azt hiszem, ez lesz a befutó ötlet a cégem megalapításához. Óriási választékban tudom őket készíteni, mindenféle színben, különböző illatokkal, környezetbarát alapanyagokból, kicsiknek, nagyoknak, nőknek és férfiaknak egyaránt!
A cég alapítás ugyan régóta foglalkoztat, viszont eddig nem igazán néztem utána, hogy mit hogyan is kell ezen világon belül csinálni, mivel ezidáig nagyon távolinak tűnt még mindenestül a dolog. Így most rákerestem, hogy mi is szükséges ahhoz, hogy ténylegesen saját cégem lehessen!
Sok hasznos infót olvastam, de legjobban a székhelyszolgáltatást illetően merültem el az aktív nézelődésben, mert erről eddig fogalmam sem volt. Úgy tűnik azonban, hogy a problémamentes, kezdő cég alapítás egyik legfontosabb része az, hogy székhelyszolgáltatót találjunk magunknak.
A sok lehetőség közül számomra a grossoffice.hu oldal lett a legszimpatikusabb ezen piacon. Hogy miért? El is mondom!
Első pontként szeretném megemlíteni, hogy a grossoffice.hu weboldalát megnyitva egy igazán stílusos és szép dizájnnal rendelkező oldal tárul szem elé, ami árulkodik a professzionalizmusról. Nekem nagyon tetszik a fehér háttér, ami letisztultságot ad az egésznek, és külön figyelemre méltó a pasztell kék használata, ami szintén a minimalista stílushoz ad hozzá. Amit még igen csak fokoz az egyes részeken vagy képeken megjelenő bézses – barnás szín.
Ha a főoldalt megnyitjuk, akkor elsőként láthatjuk a szlogent „székhelyben otthon” ami egy tökéletesen frappáns, rövid mottónak bizonyul, ami viszont tökéletesen elmond mindent. Itt lejjebb görgetve találunk egy részt, ahol a cég alapításról olvashatunk fontos információkat – ezek nekem most nagyon jól jöttek, mivel nem csak a székhelyszolgáltatásról, de a cégalapításról sem tudtam túl sokat eddig. Olvashattam például a céges alapításnál leggyakrabban elkövetett hibákról. Az oldal 10 ilyet sorol fel, és így nagyon informatívnak mondható ezzel kapcsolatban – van szó a cégnév választásról, az okmányokról, a költségekről, a könyvelőről, az ügyvédről, az adminisztratív feladatokról, a cégtábláról és a székhelyről.
Ezután néhány gyakran ismételt kérdés is megválaszolásra kerül a grossoffice.hu csapata által, amelyet szintén nagyon hasznos lehet jól, újra és újra átböngészni. Hiszen sosem árt, ha tudjuk, hogy mik az alapítás feltételei, mennyi jegyzett tőkét kellene a tagoknak felmutatni, mennyi a cég alapítás összköltsége, hogyan néz ki a cég alapítás menete, mik a cégnév kiválasztásának szempontjai, illetve, hogy lehetséges-e például cég megalapítás törzstőke befizetése nélkül.
Az GrossOffice oldala tehát nagyon informatív, ami onnan is látszik, hogy még blogbejegyzéseket, cikkeket is találunk, amelyeket szintén érdemes megnézegetni, mert nekem például nagy hasznomra vált néhány.
Az oldal legfelső sávjában egyébként öt opciót találunk, ezek közül az első a főoldal, amit már bemutattam, emellett pedig a székhelyszolgáltatás fül következik. Ha ezt megnyitjuk, akkor rögtön láthatjuk, hogy Budapesten és Újlengyelben tudnak nekünk segíteni székhelyszolgáltatással kapcsolatban. Budapesten négy külön helyszínen állnak rendelkezésünkre: a ‘második’, az ‘ötödik’, a ‘hatodik’, és a ‘tizenkettedik’ kerületekben, Újlengyelben pedig a Petőfi Sándor utcában találjuk meg őket. Ezen kívül vannak még vidéki irodáik is, ahol aláírhatjuk a szerződést – ezek Győrben, Nyíregyházán és hasonló megyeszékhelyeken mind megtalálhatóak, jól elosztva az országban. Megtudhatjuk azt is, hogy Újlengyelben iparűzési adó mentes székhelyszolgáltatást kaphatunk. Ezen kívül pedig arról is találunk információt, hogy a székhelyszolgáltatás milyen előnyökkel jár: például nívós üzleti címet biztosítanak nekünk, a cégtáblára kihelyezik a cég nevét, a leveleinket és beérkező küldeményeinket átveszik és továbbítják is nekünk ezeket. Tulajdoni lapot is biztosítanak.
Az én szívembe belopta magát a grossoffice.hu csapata, így én mindenképpen őket fogom keresni székhelyszolgáltatás ügyében, és azt javaslom, hogy ha céget alapítanátok, akkor ti is tegyetek így, mert profi segítséget nyújtanak nagyon kedvező áron, a jogszabályoknak tökéletesen megfelelve!