Webshopot nehéz laptop nélkül üzemeltetni
Van egy mondás, hogy ha az a munkád, amit imádsz csinálni, akkor tulajdonképpen egy napot sem kell dolgoznod az életedben. Eddig azonban nem volt olyan hobbim, amiből meg is tudnék élni, legalábbis azt hittem.
Teljesen beleszerettem a szappanfőzésbe, mindenféle kézműves szappanokat gyártok, melyek különböző gyógyhatásokkal bírnak, így nagy szerepet játszanak az egészségmegőrzésben és a szépségápolásban is. Ismerőseim körében nagyon elterjedt, és addig fajult a helyzet, hogy ki kellett váltanom a vállalkozóit, miután nem csak saját felhasználásra, és ajándékba készítettem a szappanokat, hanem árusítani is kezdtem őket a helyi piacon.
Lányom bátorítására egy webshopot csináltam a szappanoknak, hogy még nagyobb bevételre tegyek szert. Igen ám, de a laptopom, pontosabban az akksija, egyik percről a másikra felmondta a szolgálatot, és kétségbeesve kerestem valami megoldást kínáló, megbízható cég után.
Mivel én abszolút nem értek a számítógépekhez, alaposan utánajártam a budapesti szervizeknek, mert nem akartam, hogy tudatlanságom okán átverjenek, és a valós összeg többszörösét kelljen kifizetnem. A pcmentor szerviz kifejezetten szimpatikusnak tűnt elsőre, miután pedig a véleményeket is elolvastam róla, rájuk esett a választásom.
Budán és Pesten is van üzletük, én pedig szépen bevittem a kis ezer éves acer laptopomat a hozzám közelebb eső szervizbe. Egy nagyon kedves fiatal srác fogadott, elmondtam neki, mi a problémám, hogy nem tölt a gép.
Kiderült, hogy egy laptop akksija általában 5-7 év alatt teljesen elhasználódik, ha helyesen volt használva. Így nem meglepő, hogy a szervizben kötöttem ki, hiszen az enyém már majdnem tíz éves.
A szervizben különböző tesztekkel derítik ki, mi lehet az oka annak, hogy az akkumulátor nem tölt. Ezután megjavítják, vagy cserélik abban az esetben, ha nem javítható. Ami nagyon szimpatikus, hogy teljesen átvizsgálják a laptopot, és nem csak a bejelentett hibával foglalkoznak. Így még azelőtt megoldhatják a felmerülő problémákat, mielőtt azt észlelné a felhasználó, és komoly károkat szenvedne a pc.
Kifejezetten gyorsan dolgoztak. Sajnos venni kellett egy új akksit, mert a régi teljesen kiöregedett, de hamar beszerezték. Ez főként annak köszönhető, hogy kapcsolatban állnak a laptop és laptop alkatrész gyártó és forgalmazó cégekkel, így még a nehezen beszerezhető, különleges darabokat is meg tudják vásárolni rövid időn belül.
Három nap múlva már érkezett is a telefon, hogy elkészültek, és mehetek a laptopomért. Nagyon kedvesek és korrektek, minden szempontból. Otthon pedig azt tapasztaltam, hogy gyorsabban is működik, mint korábban, hamarabb betöltenek a dolgok. Ráadásul így, hogy nem kell folyamatosan tölteni, amikor használom, bárhonnan tudom kényelmesen intézni a dolgaimat, és kevesebb áramot használok.
Minden szempontból maximálisan elégedett vagyok a céggel, és ezentúl bármi problémám lesz, őket fogom megbízni a szervizeléssel. Nekik hála gond nélkül tudom intézni a kis webshopom ügyeit.